Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó stációja
Bajcsy-Zsilinszky Endre (1886-1944) polgári politikus, újságíró. 1944. november elején - Horthyék kiugrási kísérlete után - egy viszonylag szűk polgári és katonai személyekből álló csoport a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának elnökévé választotta. Részt vett a nyilasok és az országot megszállva tartó németek elleni felkelés politikai előkészítésében. Több társával együtt - árulás folytán - letartóztatták. Sopronkőhidán a nyilasok halálra ítélték és kivégezték. Bajcsy-Zsilinszky Endre stációja erről szól, utolsó óráit mutatja be.
Életével részletesebben a „szövegmagyarázat” foglalkozik.
Még a Margit kőrúti fegyház zárkájában
Nehéz huszonnégy órán volt túl1. Ügyét ugyanis mentelmi joga miatt társaitól2 elkülönítették. Úgy érezhette, hogy Kiss János tábornokot3 utoljára látta. Egyedül volt a zárkájában, csak az aggodalom lehetett a társa. „Ha őt magát mentelmi joga meg is mentheti, becsülete engedheti-e, hogy tovább éljen? Kínzó aggodalmak gyötörhették. Aztán megtudta, hogy a gyilkosok „nem becsülték golyóra a tiszteket, bitóra húzták őket.”
Védője, Kelemen Kornél - ügyének elkülönítése után még egyszer felkereste őt. Elbúcsúzott Bajcsy-Zsilinszky Endrétől, mert a bíróság, „a legközelebbi napokban Sopronba költözik”, és ő Kelemen Kornél nem hagyja el Budapestet. Az ügyvéd közölte vele, hogy a védelmet „közös képviselőtársuk, dr. Pinezich István soproni ügyvéd fogja ellátni.”
Bajcsy-Zsilinszky Endre fájdalommal vette tudomásul eddigi védőjének elvesztését. Megkérte Kelemen Kornélt, sürgősen beszéljen az érdekében Tasnádi-Nagy Andrással4 a képviselőház elnökével. „De Kelemen már nem tudott Tasnádival beszélni, mert az országgyűlés ekkor már Sopronba költözött.” Bajcsy-Zsilinszky Endre talán még abban reménykedhetett, hogy mentelmi jogát nem függesztik fel.” Hogy Tasnádi nem terjeszti az ügyét a mentelmi bizottság elé, vagy legalábbis addig húzza, míg a hadihelyzet már lehetetlenné teszi a képviselőház ülését. Alaptalanul reménykedett, hogy a nyilas képviselőház szélső jobboldali elnöke „megmeri tenni, hogy a vezérkar főnöke bíróságának sürgős kérelmét ne teljesítse.” Társai kivégzése után, harmadnap, december 11-én, a foglyokat kikergették a zárkákból. Mindenki vitte magával csajkáját és pokrócát. Megkezdődött az ácsorgás és a többször megismételt névsorolvasás, egy Nonn György5 nevű foglyot kerestek Mindezt légiriadó és ágyúdörgés kísérte.
„A foglyok között már két-három nap óta elterjedt a hír, hogy Sopronkőhidára hurcolják őket. Vegyes érzésekkel fogadták a hírt: ha Nyugatra viszik őket, rosszabb sors várhat rájuk; de bizakodással töltötte el őket a fejvesztettség, zűrzavar, amely a tömlöclakókat eltöltötte.
Éjszaka 11 óra felé,
kinyitották a fegyház kapuját. Géppisztolyos fegyőrök és csendőrök között a foglyokat kivezették az utcára, több busz várta őket a bejáratnál. „Bajcsy-Zsilinszky Endre az első autóbuszba került. Itt helyezték el Révay Kálmánt, Almássy Pált, Makkay Miklóst és idekerült a kommunista Markos György is.”
Révai Kálmán visszaemlékezése szerint: „az autóbuszba szállás első perceitől Bandi bátyánk szöktetése volt a fő problémánk. Meg kell szöktetni, különben őt is kivégzik. De szökésről Bajcsy-Zsilinszky Endre hallani sem akar, helyt akar állni. Meggyőződése szerint ezzel többet használ megtévedt hazájának.”
A 25 órás autóbusz utazás utazói közül többen visszaemlékeztek arra, hogy a szökési terv útközben kétszer is felmerült. Egyszer egy erdőségben, ahol az autóbusz valamilyen kényszermegállást végzett, másodszor pedig, amikor Győr felé közeledtek. A visszaemlékezők szerint a szökést elősegítette volna a fogházőrség egyik tarpai származású altisztje. A szökésből azonban Bajcsy-Zsilinszky Endre vonakodása miatt nem lett semmi.
Mások szerint ennek a szökési tervnek nem volt semmi realitása, „ellent mondott a józan észnek. A sötét erdőben - vagy akár mezőn - minden tájékozódás nélkül, hová rejtőzhetett volna a szökevény addig is, míg végül elkerülhetetlenül fegyveres nyilasokba vagy csendőrökbe ütközik… De elképzelhetetlen volt a tarpai fegyőr segítsége is, hiszen a kocsiban rajta kívül még számos kísérő őr és csendőr volt, akik mind egymástól is tartottak.”
December 12. Éjfél felé járt az idő.
A busz sok tolatás után megállt. Egy sötét kőfalon belül vagyunk, annyit látok. A kocsi ajtaját egy ormótlan, nagy épület kapujától egy-két lépés választja el.
„Sopronkőhida”
írta Révay. A földszinti egyes zárkába, közvetlenül az irodák mellé helyezték el a súlyos ítélet előtt állókat, illetve a már súlyosan elitélteket. „Ide került Bajcsy-Zsilinszky mellé Rajk László, Révay, Almássy… Az ajtó erősen vasalt. Óriási, régimódi zár… A padló repedezett, helyenként deszka szélességű résekkel. A mennyezetről villanykörte lóg le; este hattól hétig kellene világítania, központi kapcsolással. A bejárattal szemben magasan vasrácsos ablak, mint a filmeken. Alatta legénységi vaságy, olyan összedűlős; rajta szalmazsák. A szalmazsákon pokróc, benne tetvek. Felnyitható faburokban csöbör. A ládikán töredezett lavór. A földön köpőcsésze, mellette vizeskancsó. Az ajtó fölött, belül Házirend; elmondja, hogy mi mindent nem szabad. Semmit sem szabad. Mária Terézia korában fogalmazták…” -írta Révay.
Tíz napot töltött Bajcsy-Zsilinszky Endre magányos, alig fűtött zárkájában. „Egyedüllétében a szűk zárka falai közötti rohangálásainak, ágyra roskadásainak, töprengéseinek tanúja nem volt. A fegyőrön kívül embert csak a napi egy órás sétákon láthatott. Minthogy az embereket a zárkák sorrendjében vitték ki az udvarra… A foglyoknak ugyan három méter távközt kellett tartaniuk, de azért szerét tudták ejteni, hogy a séták alkalmával beszélgetést folytassanak.
A képviselőháznak Sopronban 1944. december 9-i üléséről felvett géppel írott jegyzőkönyv tanúsága szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre ezen a napon tudta meg, hogy mentelmi jogát a képviselőház felfüggesztette.
„A leggaládabb gyilkosság Bajcsy-Zsilinszky ügyében történt.” Ugyanis a rögtönbíráskodási eljárás szabályai szerint, ha három napi „határidő be nem tartható… rendes bűnvádi eljárás indul meg. Ez a határidő pedig már december 7-én lejárt. A nyilas képviselőház tehát december 9-i határozatával - amellyel Bajcsy-Zsilinszkyt rögtönbíráskodás alá vonás céljából a vkf. 36-nak kiadta - részese lett a gyilkosságnak.”
Dominich Vilmos 7 ugyanis 1944. december 23-ra tűzte ki Bajcsy-Zsilinszky Endre tárgyalását, olyan időponttal, amikor már csak rendes bírósági eljárás keretében lehetett volna az ügyet tárgyalni. Ebben az eljárásban „15 évi fegyház lehetett volna a legszigorúbb ítélet.”
A tárgyalás
Érsek Albert nevű tanú a Budapesti Népbíróság előtt 1946-ban a tárgyalásról az alábbiakat vallotta:
„1944. december 14-én behívták a soproni állomás-parancsnokságra, ahol irodai szolgálatra osztották be. December 19-én (itt téved az időpont meghatározásában - írja a szerző) este felettese közölte vele, hogy másnap bírósági tárgyalásra kell mennie. Nem közölték vele, milyen ügyben, ő nem is kérdezte. Másnap megjelent a fegyház egyik termében, ahol már együtt volt a társaság.”
Részlet a tanúvallomásból:
„Később tudtam meg, hogy az őrnagy Dominich volt, akinek hírét már hallottam, s akiről tudtam, hogy rettegett alakja volt a vezérkari főnökség különbíróságának (vkf. 3, a szerk.) Jelen volt még egy hadbíró főhadnagy, aki a vádat képviselte, továbbá egy csendőr százados (hadi törvényszéki tag), valamint egy hadapród őrmester, aki a jegyzőkönyvet vezette, és egy orvos százados. A tiszteken kívül jelen volt Pinezich István dr. soproni ügyvéd, ki a kirendelt védő volt (Itt is téved Érsek, mert Pinezich nem kirendelt, hanem választott védő volt.)
Dominichon kívül a többi jelenlévő tisztek nevét nem tudom.
Dominich a tárgyalás előtt megkezdése előtt közölte velem, hogy a hazaárulással vádolt Bajcsy-Zsilinszy Endre ügyét fogjuk tárgyalni. Az iratokat előzőleg nem volt módomban tanulmányozni hosszasabban, csupán a tárgyalás megkezdése előtt pár percig néztem bele az aktacsomóba.
Dominich a tárgyalás megkezdése előtt közölte velem, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endrét halálra kell ítélni.
Ezután egy fegyőr elővezette Bajcsy-Zsilinszky Endrét, aki emelt fővel teljes nyugalommal állott a bíróság elé… Dominich felolvasta a vádiratot…
A tárgyaláson sem tanúkat nem hallgattak ki, sem Bajcsy-Zsilinszky Endrét Dominich jóformán szóhoz sem engedte jutni. Az előtte fekvő iratokból felolvasott, és azokra vonatkozóan időnként Bajcsy- Zsilinszky Endre megjegyzéseket tett. Emlékezetem szerint Bajcsy-Zsilinszky Endre nem tagadta, hogy mozgalmat szervezett, azonban hangoztatta, hogy hazaárulást el nem követett, mert meggyőződése szerint az egyetlen és kivezető út Magyarország részéről csak az lehet, hogy megszakítja Németországgal a kapcsolatot és a szövetségesek oldalára áll. Kérte, hogy felesége birtokában lévő újságcikkeket és tanulmányokat szerezzék be, amiből világosan megállapítható lesz, hogy tevékenységének mi volt az igazi célja. Ezt a kérését Dominich visszautasította azzal, hogy túl hosszadalmas eljárás lenne.
A tárgyalás reggel kilenc órától délutáni órákig tartott és délben 1 órás megszakítás volt. Ezen idő alatt a védő egyetlen egyszer sem szólalt fel. (Ez alig hihető, mert legalább védőbeszédet, ha csak néhány mondatot kellett mondania. Inkább valószínű, hogy a följelentője iránt érzett haragból akarta a tárgyaláson nyilván nem nagy bátorságot mutató védőügyvédet gyávának lefesteni.) Hogy a 6-7 órán keresztül tartott tárgyaláson részletesebben miről volt szó arra visszaemlékezni pontosan nem tudok. Emlékezetem szerint Dominich Bajcsy-Zsilinszky Endrének kijelentette, amidőn az a hazaárulás vádja ellen tiltakozott, hogy társai ügyének tárgyalásánál bebizonyosodott, hogy hazaárulást követtek el.
A tárgyalás befejezése után
Bajcsy-Zsilinszky Endrét Dominich elvezettette a fegyházőrrel, míg az ügyvédet kiküldte a teremből, mi pedig a hideg szobában a kályha köré gyűltünk össze. Megjegyezni kívánom, hogy a hadbíró főhadnagy egész rövid vádbeszédet mondott, amelyre vonatkozólag Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó szó jogán fel nem szólalt. Tulajdonképpen az ítélethozatal előtt tanácskozás nem volt, mert Dominich kijelentette, hogy miután társait már kivégezték, Bajcsy-Zsilinszky Endrét is ki kell végezni, és ő már a tárgyalásra kész ítélettel jött. Arra a közbevetésemre, hogy ha az ítéletet nem írnám alá, nekem is golyó jár, és Dominich kijelentette, hogy bűnrészessé válok. Beszélgetésünk közben a hadapród őrmester az írógépnél gépelt, valószínű, hogy az ítéletet írta. Ezután mindannyian aláírtuk a halálos ítéletet, én mint elnök, amelyben a honvédtörvényszék Bajcsy-Zsilinszky Endrét halálra ítélte.
Majd a fegyházőr ismét elővezette a vádlottat, aki előtt ugyancsak Dominich olvasta fel a halálos ítéletet.
Bajcsy-Zsilinszky Endre kegyelmet kért,
amelyre magunk közt Dominich kijelentette, hogy ez úgy csak formalitás, mert az ítéletet végre kell hajtani.
Feltett kérdésre válaszolva előadom, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre az egész tárgyalás alatt a lehető legkeményebben, férfiasan viselkedett, s jóllehet mind Dominich, mind pedig a mellette ülő csendőr százados egészen durva modorban intéztek hozzá kérdéseket, ő azokra egyenesen arcrándulás nélkül adta meg határozott válaszait…”
A szerző szerint
Érsek Albert „nyomozási vallomása a már megszabott keretek között hitelt érdemel.” Nem is ott van a hiba - folytatja a szerző - amit elmondott ott, amit elhallgatott. Vallomásában elmondta, hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre ügyének tárgyalása reggel 9 órakor kezdődött, és déli egy órai megszakítással 6-7 órán át tartott. Ez teljességgel lehetetlen! Ha számításon kívül is hagyjuk Dominich erőszakos tárgyalás vezetését, hogy „Bajcsy-Zsilinszky Endrét jóformán szóhoz sem engedte jutni”, hogy „tanukat nem hallgattak ki”, hogy „a védő egyetlenegyszer sem szólalt fel”, hogy „a hadbíró főhadnagy egész rövid vádbeszédet mondott”, hogy „Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó szó jogán fel nem szólalt”, szóval, hogy Dominich nem is titkoltan az egész „formalitáson” minél előbb túl akart esni - tehát ha mindezt a körülményt figyelmen kívül is hagyjuk, akkor is lehetetlennek kell mondanunk,hogy Bajcsy-Zsilinszky Endre tárgyalása reggel 9-től délután 4-5 óráig tartott. A tárgyalás az Érsek által vallott időnek a felét sem vehette igénybe.
A szerző fejtegetése szerint ugyan ezen a napon zajló más eseményekből „arra lehet következtetni”, hogy… Bajcsy-Zsilinszky ügyét nem délelőtt és délután, hanem csak délután tárgyalhatták.
Dernői Kocsis László - akire a szerző könyvében hivatkozik - Bajcsy-Zsilinszky Endre „Egyik életrajz írója meg nem nevezett forrás alapján a következőket írja:”
„Zsilinszky a szünetben még egyszer védője és barátai gondjába ajánlja feleségét.
Pinezich üzenetet kap: Zsilinszky Gábor talán el tudná érni, hogy a németek közbelépjenek. Mondja a vádlottnak, ő visszautasítja a gondolatot. Aztán hozzáteszi: De értesítsék őt sorsomról.”
A szerző utal rá, hogy „Nincs nyoma annak, hogy Zsilinszky Gábor a nagy nyilas, a németek hűséges kiszolgálója, bármit is megkísérelt volna Bajcsy-Zsilinszky Endre megmentése érdekében.”
Az utolsó órák
Négy hónappal a kivégzés után a Sopron megyei főispáni hivatalban fölvettek egy jegyzőkönyvet Bajcsy-Zsilinszky Endre utolsó óráiról. „Bárdosi Jenő, a sopronkőhidai fegyház evangélikus lelkésze volt az egyetlen tanúja ezeknek a történelmi óráknak; vallomását más bizonyíték nem erősítheti meg, de ennek az egyetlen tanúnak szavához kétség nem fér.
A szószerinti jegyzőkönyv:
„Készült Sopronban, 1945. évi április hó 26-án a főispáni hivatalban.
Jelen vannak alulírottak.
Megjelenik Bárdosi Jenő fegyintézeti evangélikus lelkész sopronkőhida-telepi lakos és igazság bemondására történt figyelmeztetés után előadja:
Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre Kőhidára való szállítása időpontjára vonatkozólag értesülésem nincsen, mert a fegyintézet teljesen külön állt a hadbíróságtól; minket az általuk beszállítottakról nem is értesítettek, sőt nekünk az első időben lelkipásztori gondozásokra sem adtak módot.
1944. december hó 23-án este 10 órakor kaptam kirendelést, hogy másnap reggel 8 órakor történő kivégzésén jelenjek meg, és az elítéltet utolsó lelki vigasztalásban részesítem. Akkor közölték velem azt is, hogy dr. Bajcsy-Zsilinszky Endrét fogják három másik társával kivégezni. December hó 24-én reggel mentünk be a kivégzésre ugyancsak kirendelt róm. kat. fegyintézeti lelkésszel együtt. A kirendelő parancs szerint reggel öt órakor jelentkeztünk a fegyintézet katonai részénél. Bevezettek dr. Bajcsy-Zsilinszky képviselő úrhoz. Egy földszinti zárkában ült egy kis zsámolyon és egy székre helyezett gyertya világánál levelet írt. Mielőtt bementem közölték velem, hogy már előbb kérte, hogy a fegyintézet evangélikus lelkészét küldjék be hozzá, mert a közeledő nagy ünnepre való tekintettel, mivel templomba nem engedték, úrvacsorát akarna venni. Közölték velem azt is, hogy ő még nem tudja, hogy a mai nap folyamán végre lesz rajta hajtva a halálos ítélet. Én ezt tudva, nem is mondtam neki, hogy az ítélete végre lesz hajtva.
Nagyon szívélyesen üdvözöltük egymást, leültem melléje; nagyon hálásan köszönte azonnal, hogy ilyen kora reggeli órákban már eleget tettem kérésének. Lélekben nagyon megindulva ültem bizony mellette. Először a levélre, amelyet írt terelte a szót; elmondta, hogy feleségének ír a karácsony közeledtére való tekintettel. Vázolta nekem, hogy mi van a levélben. Elsősorban írt az iskola-politikájáról. Kifejtette a levélben, hogy minden magyar számára nyolc osztályos népiskolát gondol. Külön szakirányú népiskolát ipar és kereskedelemmel foglalkozó emberek számára, és külön irányút a gyár munkásai gyermekei számára.
Szükségesnek tartotta, hogy minden ember a nyolc népiskola elvégzése után négy polgári iskolai osztályt is elvégezzen. Ezzel az általános népoktatás befejeződnék. Levélben kitért arra, hogy tisztában van azzal, hogy a nyilas rendszer őnéki nem fog kegyelmet adni. Kérte feleségét, hogy hátra lévő életét iratainak rendezésével és kiadásával töltse el.
Arra intette feleségét, hogy maradjon Révfülöpön, és ott várja be az eseményeket.Végül áldáskívánás volt felesége részére.
Közben, amíg levelét vázolta hat óra lett. Megjelent egy katona, és a hadbíróság elé hívatta. Rám nézett, látszott rajta, hogy rögtön tudja, hogy hogyan áll a helyzet, de egy arcizma sem rándult meg. Kemény határozott lépésekkel elment. Körülbelül 10-15 perc múlva visszajött, és közölte velem, amit már sajnos, én úgyis tudtam, hogy két órán belül a halálos ítéletet végre fogják hajtani.
Szinte a lélek mélyéig megindulva, hangtalanul álltam egy pillanatig mellette. Belém karolt, és elindult a már akkorra siralomházzá átalakított harmadik emeleti cellája felé. Amikor bementünk, a fal melletti kis asztalon már két égő gyertya között ott állt a feszület. Dr. Bajcsy-Zsilinszky Endre összekulcsolt kézzel állt meg a feszület előtt, és hosszan csendesen imádkozott. Én oldalt álltam mellette. A két őrtálló katona kívül maradt, az ajtó előtt.
Amikor imáját elvégezte, legelső szava az volt, tisztelendő atyám, először a lelkemmel akarok rendebe jönni, kérem, szolgáltassa ki nekem az Úr szent asztalát, ő elővette a kis Bibliáját, és azt mindvégig a kezében is tartotta. Az Úrvacsorai szertartásunkban van nekünk, evangélikusoknak többek között egy kérdésünk: megbocsátasz-e szíved szerint minden ellened vétkezőnek, amiképpen hisszük, hogy Krisztus érdemeiért Isten nekünk is megbocsát? Amikor a szertartásban ehhez a kérdéshez értem, képviselő úr megfogta a kezemet, és nagyon megrendülve mondta: megbocsátok minden ellenem vétkezőnek.
A szent vacsorának kiszolgáltatása után leültünk az ágyra egymás mellé. Én engedtem, hogy ő terelje a vágányra a beszélgetést, amelyre ő az utolsó órájában akarja. Ő azonnal vallási kérdésre terelte a szót. Elmondta, hogy ő rendületlenül hisz Istenben. Ezt a megpróbáltatást is Isten kezéből fogadja el, ezért olyan nyugodt és erős, mert rendületlenül hiszi, hogy Isten, aki látja lelkét, neki kegyelmes lesz, és lelkét üdvözíteni fogja. Elmondta, hogy minden törekvése mindig az volt, hogy a magyarságot szolgálja, és hisz abban, hogy magyar népe megfogja őt érteni, törekvéseit, céljait valóra váltja.
Feleségéről beszélt, azután elmondta, hogy nem régen nősült, feleségét, rajongásig szereti, és csak az bántja, hogy neki most ilyen nagy fájdalmat szerez, de hiszi, hogy felesége kap Istentől erőt az ő elvesztése elviselésére. Kért, hogy ügyeljek arra, hogy levele elmenjen. Mintha csak megérezte volna, mondta, írt ma a feleségének, amelyre a részleteket 6 óra előtt nekem felolvasta. Én meg is ígértem, hogy ügyelni fogok rá, hogy levele majd elmenjen. (Ellen is őriztem, 26-án ajánlott levelet Révfülöpre elküldte a hadbíróság).
Aztán arról beszélt, hogy Tarpán szeretne nyugodni, azért, ha a helyzet rendeződik, keressem fel feleségét, mondjam meg neki, hogy holtestét exumáltassa, és Tarpára szállítva, ott helyezze végső nyugalomra a református temetőben, mivel ott evang. temető nincsen. Én ezt természetesen meg is ígértem. (Ígéretemet április 22-én, amikor felesége itt volt, valóra is váltottam, özvegyével közöltem.) Bizonyosra veszem úgymond, hogy az egész tarpai nép sorfalat fog állni, amikor a református templom harangjának zúgása között poraimat Tarpára szállítják.
Amikor ideértünk a beszélgetésben, behallatszottak kívülről a fegyverdörrenések, amellyel a másik három ítéletet előtte végrehajtották. Megrendülés nélkül, keményen emelte a fejét, megfogta a kezemet és annyit mondott: Lassanként rám kerül a sor. Kis italt kért. Az Úrvacsorai kehelyben volt kb. 3 deci bor. Kértem, hogy ezt fogyassza el, de különben is az egyik őr az ajtó elől rögtön elment italért. Hozott is kb.szintén 3 deci bort. Közben Sós hadnagy odaadta neki a körülbelül fél liternyi pálinkáját is. A bort megitta, pár korty pálinkát is ivott. Ekkor kis diaréja (hasmenése) jelentkezett, arra kért, hogy pár pillanatig hagyjam magára. Kimentem, néhány perc múlva kinyitotta az ajtót, és kért, hogy ismét menjek be. Természetesen azonnal mentem. Pár percig beszélgettünk. Arról beszélt, hogy feleségének nincs ugyan nyugdíja, de hiszi, hogy a magyar társadalom az ő özvegyéről gondoskodni fog, amire én biztosítottam, hogy az egészen bizonyos.
Ekkor megjelent egy őr, és nagyon tisztelettudóan - tisztelegve - kérte: Képviselő úr legyen szíves jönni. Képviselő Úr felállt. Egy pillanatig szó nélkül álltunk egymás mellett, akkor átölelt, jobbról-balról megcsókolt, és azt mondta: az egyik legyen búcsúcsók szeretett egyházam számára, a másik, az utolsó pillanatokban velem lévő lelkészem számára. Azután ismét megcsókolt jobbról-balról, és kissé elfátyolosodott hangon arra kért, hogy emlékét adjam át feleségének, amit én hangtalanul, magam is sírással küszködve, ígértem meg neki. Arra kért, hogy az utolsó órák emlékét mondjam el majd feleségének.
Aztán elindult….
Vele mentem balján én is. Amikor kiléptünk a zárkából, a kívül álló két őr tisztelgett. Az egyikkel kezet fogott. Lelkére kötötte, hogy legyen jó magyar. Amikor a másikhoz ért - aki vagy falubelije, vagy közeli ismerőse volt - azzal is kezet fogott, amikor ez a magyar katona egyszer csak megcsuklott, ráhajolt a kezére, és megcsókolta Bajcsy-Zsilinszky kezét. Lelket rendítő pillanat volt ez. Zsilinszky ezután szótlanul jött velem. Az ajtónál - a rendelkezés szerint - én elváltam tőle. Azt láttam még, amikor utána néztem, hogy felemelt fővel, bátran, keményen megy őrei között. Én már csak a kivégzés után lettem a kivégzés helyére kirendelve, csupán a Miatyánk elmondására. Hogy temetésén ott lehessek, és sírba szálló porát megáldhassam, ezen kérésemet elutasították.
Ebben az ügyben több előadnivalóm nincs.
Jegyzőkönyv, felolvasás után aláíratott
Kmft
Baditz s.k. Bárdosi Jenő
titkár kőhidai fegyintézet
ev.lelkésze
Kedl Matild sk.
Jegyzőkönyvezető
Pár héttel az ország felszabadulása után földi maradványait kihantolták, és 1945. májusában Bajcsy-Zsilinszky Endre végakaratának teljesítéseképpen a tarpai temetőben helyezték most már örök nyugovóra.
Felhasznált irodalom:
Domokos József
Két per egy kötetben
Magvető Könyvkiadó Bp.1978
Szövegmagyarázat:
1. Bajcsy-Zsilinszky Endréről van szó. Még csak egy éves volt, amikor a családja Szarvasról Békéscsabára költözött. A helybéli evangélikus gimnáziumban tanult, ahol tehetségével igen hamar kiemelkedett. Egyetemi tanulmányait 1904. őszétől Kolozsváron a Ferenc József Tudományegyetem Jogi Karán folytatta. Sokat olvasott Széchenyitől. A karon folytatott tanulmányai mellett, filozófia is érdekelte Két szemesztert a lipcsei és a heidelbergi egyetemen hallgatott. 1908-ban doktorált, majd 1909. őszén önkéntes katonai szolgálatot teljesített, 1910-ben már tartalékos tiszt.
családja, főleg édesapja Áchim L. András parasztvezér részéről politikai támadások célpontja lett. A Zsilinszky testvérek Endre és Gábor Áchim lakásán megjelenve elégtételt akartak venni az apjukat ért sérelmeken. Eközben - testvérét védve – Gábor - egy pisztollyal több lövést leadva - halálosan megsebesítette a politikust.
Az első világháború idején azonnal frontszolgálatra jelentkezett. Alapító tagja volt 1918-ban a Magyar Országos Véderő egylet (MOVE)-nek. Emiatt a Károlyi kormány regnálása alatt Bécsbe emigrált. A Tanácsköztársaság bukása után Szegeden helyezkedett el. Támogatását élvezték, a nacionalista, fajvédő erők, főleg
Gömbös Gyula és pártja. Bajcsy-Zsilinszky Endre szerkesztésében jelent meg a „Szózat” c. fajvédő lap. Ő a Fajvédő Párt egyik alapítója, 1925-től parlamenti képviselő. 1925-ben vitézzé avatták. A Nemzeti Radikális Pártot 1930-ban hozták létre elvbarátaival. 1932-től a „Szabadság” c. náciellenes napilap főszerkesztője. Miután pártja 1935-ben bejutott a parlamentbe politikai súlya megnőtt. Ugyanebben az évben kilépett a Vitézi Rendből. 1936-ban pártja fuzionált a Független Kisgazda Párttal. 1939-ben Tarpán egyéni választókerületben ennek a pártnak lett országgyűlési képviselője.
A második világháború kezdetén a „Független Magyarország” c. hetilap főszerkesztője lett. Nézete szerint a németek túlhatalmát a Duna menti kis népek összefogása ellensúlyozhatná. 1941-ben a „Szabad Szó” c. náciellenes lap szerkesztője is volt. 1942-ben részt vett a Történelmi Emlékbizottság munkájában, majd a március 15-i tömegtüntetés szervezésében.
1944. március 19-én, a német megszállás során a Gestapo emberei behatoltak budai lakásába. Eközben fegyveres ellenállást tanúsítva, rövid tűzharcban megsebesült, letartóztatták, majd elhurcolták.
Lakatos Géza miniszterelnök kérésére a Gestapo 1944. október 15-én szabadon bocsátotta.
Néhány polgári személy és hivatásos katonatiszt kérésére 1944. november elején a németellenes fegyveres ellenállási mozgalom megszervezésére hivatott „Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának” elnökévé választották. Részt vett a felkelés politikai előkészítésében. November 23-án - árulás következtében - a nyilas „Számonkérő Szék” emberei illegális lakásán elfogták. Kiss János Tartsay Vilmos hivatásos katonatisztekkel együtt a Margit kőrúti fegyházban őrizték, majd katonai bíróság elé állították. Mentelmi joga felfüggesztéséig ügyét a többiektől elkülönítették, majd Sopronkőhidára hurcolták. Mentelmi joga felfüggesztése után a katonai bíróság 1944. december 23-án halálra ítélte és kivégeztette.
2. Nagy Jenő ezredes 1944. november 22-én, délután 5 órára több tisztet hívott meg Tartsay Vilmos édesanyjának lakására a Bp. Andrássy út 29. I. em. 5. számú lakásába. A lakásba a „konspiráló” tisztek csak jelszóval juthattak be. Révay Kálmán ny. huszárszázados érkezett először. Révay után még néhány tiszt és polgári személy érkezett. Tartsay Vilmos már korábbról a lakásban tartózkodott. Aztán Dr. Radó Endre csendőr százados rontott be 8-10 polgári ruhás csendőr nyomozóval. Közéjük férkőzve polgári ruhában érkezett Mikulich Tibor az áruló. Először Tartsay Vilmos ny. vezérkari századost „vették elő” Közben újból csöngettek további konspirálók érkeztek Almássy Pál, Beleznay István alezredesek személyében. Mindkettőjüknek már a csendőrök nyitottak ajtót. Radó „kiverte” Nagy Jenő ezredesből Kiss János altábornagy nevét. Letartóztatására egy Csergő Endre nevű százados kapott parancsot. Késő este az altábornagyot is őrizetbe vették. Kiss Jánost Csergő hallgatta ki, aki „nyomban beismerte”, hogy a Bizottság Katonai Vezérkarának ő volt a parancsnoka.
„Az egész politikai mozgalomnak Bajcsy Zsilinszky Endre volt a vezetője, aki jelenleg Bíró Zsigmond Elemér néven a Füvészkertben néhai Szabó Zoltán egyetemi tanár özvegyénél lakik” - vallotta az altábornagy.
Mindezekkel részletesen foglalkozik Lávai Jenő: „Margit kőrúti vészbírák” c. könyve.
3. Kiss János altábornagy (1883-1944) a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának katonai vezetője volt. Székely családból származott. 1902-ben elvégezte a nagyszebeni hadapród iskolát. Az első világháború után a kőszegi katonai alreál iskola tanára, majd egy kerékpáros dandár parancsnoka volt. Végül a magyar honvédség gyalogsági szemlélője lett. 1939-ben a német orientáció erősödése miatt, tiltakozásul nyugdíjba vonult. Ettől kezdve Kőszegen élt. Bajcsy-Zsilinszky Endre Nagybaconi Nagy Vilmos honvédelmi miniszter távozása után honvédelmi miniszternek javasolta. Erre azonban nem került sor. 1943. decemberében tagja volt az újvidéki vérengzést tárgyaló hadbíróságnak. A német megszállást követően Bajcsy-Zsilinszky kérésére csatlakozott az ellenállási mozgalomhoz. Bajcsy- Zsilinszky Endrét ugyanis a Gestapo a Lakatos kormány kérésére szabadlábra helyezte. A nyilasok (1944. október) „hűtlenség” vádjával a Vezérkari Főnök Bírósága elé állították és kivégezték.
4. Tasnádi Nagy András (1882-1956) politikus, államtitkár, miniszter. A Bp-i Tudományegyetem Jog és Államtudományi Karán szerzett diplomát. 1908-tól ügyvéd, majd hosszabb ideig a MÁV ügyésze és főügyésze.
1933-1935. igazságügyi miniszteri államtitkár, rövid időre 1938/1939 ben, néhány hónapra igazságügyi miniszter. 1939-1945. között a képviselőház elnöke. A nyilas hatalom átvétel után a Törvényhozók Nemzeti Szövetsége Elnökségének tagja. A Népbíróság háborús bűnösként ítélte el, 1956-ban hunyt el.
5. Nonn György (1918- ), 1936-tól a Román Kommunista Párt tagja (RKP), 1939-től, a román Kommunista Ifjúsági Szövetség erdélyi titkára. 1942-ben letartóztatták, majd nyolc évi fegyházra ítélték. 1944-től részt vett a magyar antifasiszta ellenállási mozgalomban. 1945-től nemzetgyűlési - a koalíciós idők után - országgyűlési képviselő, a MADISZ (Magyar Dolgozó Ifjúsági Szövetség) főtitkára, a Népfront vezető tisztségviselője.
1952-1956. között népművelési miniszter, az Író Szövetség egyik Vezetője. Rövid ideig (1956. febr.-1956. nov.).
A Legfőbb Ügyész. 1956-os események kapcsán a tököli szovjet parancsnokságra menekült. A Kádár korszakban középszintű vezető: előbb igazgatóhelyettese, majd 1983-1987. között a Kossuth Könyvkiadó igazgatója.
6. A VKF 3. a Vezérkar Főnökének Különbírósága, a vezérkar főnökének alárendelt bíróság volt. Annak parancsa szerint eljáró, annak felelős olyan katonai intézmény, amely a vezérkar főnök büntető rendelkezéseinek igazságszolgáltatás látszatát volt hivatva megteremteni. Bajcsy-Zsilinszky Endre ún. „hűtlenségi” pere idején Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérezredesi ranggal volt a vezérkar „tényleges főnöke”, akit korábban 1943. december 14-én a vkf. 3. különbíróság az újvidéki vérengzésben játszott szerepe miatt - Kiss János ny. altábornagy elnökletével - tárgyalta az ügyét. „Ilyen körülmények ismeretében elképzelhető, hogy amikor a tizenegy vádlott ügye eléje került, milyen büntetést szabott ki Vitéz Feketehalmy-Czeydner Ferenc vezérkari főnök az első rendű vádlottra, arra a Bajcsy-Zsilinszy Endrére, aki 1942. januárja óta nem hagyott neki nyogtot a dél-vidéki események miatt, sőt aki a képviselőházban név szerint is aposztrofálta őt, követelvén Czeydner altábornagy szigorú megbüntetését. És könnyen elképzelhető, milyen büntetést szabott ki vitéz Feketehalmi Czeydner Ferenc vezérkari főnök a másodrendű vádlottra, arra a vitéz Kiss jános altábornagyra, akinek elnöklete alatt álló bíróság elött kellett neki több mint egy hónapig a vádlottak padján ülnie.”
7. Dr. Dominich Vilmos (1904- ) hadbíró alezredes. Katonai szolgálatának kezdete: 1929. szeptember 2. 1942-ben százados, majd - nyilas hatalomátvétel (1944. okt. 15.) után alezredes. 1944. decemberében a VKF. 3 Különbíróságának „tárgyalásvezető”-je. Aszófőn és a település környékén nevéhez köthetők az elfogott „katonaszökevények” kivégzése. 1945. utáni sorsa hivatalosan nem ismert. Állítólag az amerikaiak fogságából kikerülve saját nevén Argentinába távozott. Magyarországon háborús bűnök elkövetésével vádolták.
Szerkesztette:
Dr. Temesvári Tibor
2009. szeptember